A Magyar Természetjáró Szövetség azzal a céllal vásárolta vízitúra-felmérő hajóját, hogy vízitúrázó munkatársaink, a vízitúrázók igényeit ismerve és figyelembe véve, ennek segítségével mérjék fel hazánk valamennyi jelentős evezős vízi útvonalát.

A hatszemélyes csónakra a benzinmotor mellett elektromos motor is szerelhető. Erre a védett természeti területeken lesz majd szükség, ahol tilos belső égésű motorral közlekedni. A hajót már messziről könnyű felismerni, hiszen annak közepéből emelkedik ki a repülő csészealj formájú mérőműszer. Ez a különleges eszköz nemcsak a hajó földrajzi koordinátáit rögzíti, hanem kameráinak segítségével folyamatosan felvételeket készít a környező tereptárgyakról, a lehetséges kikötési pontokról, a parton található látványosságokról vagy éppen a veszélyes helyekről. Így felmérőinknek nem szükséges minden homokszigeten, kövezésnél, zátonynál vagy éppen lépcsőnél megállniuk, hogy annak pontos helyét bemérjék, hanem a feldolgozás során, a több szögből készült fotók segítségével, háromszögeléssel is megállapítható a túrázók számára érdekes pontok pontos helye.

Mindemellett a vízitúra-felmérést végző kollégák a frekventáltabb partszakaszokat a szárazföldön is bejárják, és a vízitúrázókat érdeklő fontosabb, a vízről nem látható pontokat, adatokat manuálisan, de rögtön digitális felületen rögzítik.

150914_Vizi_felmeres (9)

Erre az adatgyűjtésre épül majd egy új elektronikus térkép, amelyen lehetőség nyílik arra, hogy a papíralapú térképekhez képest jelentősen több hasznos és folyamatosan aktualizálható információ szerepeljen, akár a vízállás függvényében. Az eddigi lehetőségekhez képest ez forradalmi változást jelenthet a túrázók számára, hiszen egyre többen viszik magukkal mobil eszközeiket a vízitúrákra is.

A Viza névre keresztelt hajó víz- és ütésálló „kincsesládájában” található műszerekkel távolságot, tereptárgyak magasságát, kiterjedését, valamint a vízmélységet is meg lehet mérni.

Ezekben a hónapokban a felmérőrendszer mérő- és adatgyűjtő szoftvereinek a fejlesztése zajlik. A felmérők a berendezéseket és a hajót terepi körülmények között tesztelik, és visszajelzéseikkel támogatják a fejlesztők munkáját. A következő év tavaszán előbb a Dunán, majd a Tiszán kezdődik meg a felmérés. Ezt követően ezek mellékfolyóin és más vizeinken folytatódik majd a munka.